A KISKORÚT NEVELŐK JOBBAN AGGÓDNAK

A 18 év alatti gyermeket nevelő szülők és nagyszülők 71 százaléka ért egyet a kormány gyermekvédelmi törvényének azon passzusával, amely az LMBTQ népszerűsítését tiltaná a gyerekeknek, a gyermeknélkülieknek csak 62 százaléka.

A gyermekvédelmi törvény egyik legnagyobb felháborodást kiváltó paragrafusa a liberális körökben az LMBTQ ideológia népszerűsítésének vagy média-megjelenítésének tiltása volt a gyermekek számára. A nyugati szórakoztatóipar és döntéshozók ugyanis a 18 év alattiak „helyes” nevelését is fontosnak tartja és legszívesebben uniós szinten szabályozná.

Ezzel a szigorú, a liberális korszellemmel ellentétes tiltással (a homoszexualitásra vonatkozóan) a felnőtt magyarok kétharmada (67 százalék) egyetért a Társadalomkutató közvélemény-kutatása szerint, s csak kevesebb mint a negyedük (23 százalék) nem.

A kormány által kezdeményezett népszavazáson minden felnőtt magyar állampolgár szavazhat, de mégis érdekes, hogy az érintetti körnek, a 18 év alatti gyermeket nevelő szülőknek és nagyszülőknek van-e különvéleménye. A teljes minta 54 százaléka nevel kiskorút, s az ő körükben 71 százalékos, tehát valamivel magasabb a tiltással való egyetértés. Ezzel szemben a teljes minta 46 százalékát kitevő, 18 év alatti gyermeket nem nevelőknek csak a 62 százaléka helyesli a törvény tiltását.

Összességében elmondható, hogy a gyermekei számától és korától függetlenül a felnőtt magyarok egyértelmű többsége egyetért azzal, hogy a homoszexualitást nem szabad a médiában népszerűsíteni vagy megjeleníteni a gyermekek számára. Érthető okokból a kiskorút nevelő szülők és nagyszülők egyetértése a legerősebb.

A Társadalomkutató 2021 nyarán publikálta a 2020-as „Magyar fiatalok” ifjúságkutatási gyorsjelentését. A magyar szociológiai műhely fontos társadalmi és közéleti kérdések megítélését vizsgálja egy-egy releváns társadalmi csoportban. A kutatási eredmények nyilvánosak.